Információk


JELENTKEZÉS A 2023/24-ES TANÉV II. FÉLÉVÉBEN INDULÓ TRÉNINGEKRE

Még van néhány szabad helyünk a második félévben induló magyar és/vagy matek egyéni felvételi felkészítő tréningekre. Várunk minden olyan gyereket, aki 2025 januárjában (vagy később) felvételizik és szeretné időben elkezdeni a felkészülést. A 4., illetve 6. osztályban felvételizőket mindenképpen két félévre várjuk!

 A +36305494645 telefonszámon vagy az info@kepessegforras.hu e-mail címen lehet érdeklődni és időpontot foglalni 2023.12.18-tól a szabad helyekre. Várjuk Önöket szeretettel!

Adatlap, információk


Egyéni tréningek


Bemutatkozás


Tréning rendszerben dolgozunk, vagyis „erőnléti” edzéseket tartunk a gyerekeknek, amelynek során elsajátítják a hiányzó ismereteket, erősítik alapkompetenciáikat, gyakorlatot szereznek a tesztek, számonkérések és elvárások leghatékonyabb teljesítésében. Közben a sikeres tanuláshoz szükséges személyiségjegyeik is kibontakoznak és fejlődnek.

Hiszünk a klasszikus pedagógiai ráhatás erejében a képességfejlesztés területén: ezért tréningjeink egyéniek és személyesek, a tréner és a gyerek közötti kapcsolat hozza meg az elvárt eredményt. Módszerünk középpontjában az áll, hogy azonosítjuk a gyerek jól működő területeit, majd deficitjeit, ezután a jól működő területek segítségével korrigáljuk a hiányosságokat és hibákat.

Az egyéni foglalkozások mind-mind egyéni megközelítést is jelentenek: alkalmazkodunk a gyerek személyiségéhez, érdeklődési köréhez, stílusához – mindezt annak érekében, hogy könnyebbé tegyük számára a befogadást, a feldolgozást, a megértést és végül a beépülést. A gyerek itt nem a közösség egyik tagja, hanem a fő személy, akiért és akivel együtt dolgozik a tréner. Nincs két egyforma foglalkozás. Természetesen vannak kész anyagaink, amiket a trénerek az adott gyerekre konvertálnak, illetve minden gyerek számára készülnek saját kedvencek.

Várunk!

  • Ingyenes képességfelmérésekkel, hogy megismerjük a gyerekemberedet és azonosíthassuk hogy miben tudnánk neki segíteni, hogy jó, jobb, még jobb, sőt a legjobb legyen.
  • Évek óta sikeresen működő tréningekkel, melyeknek komplett anyagát a tréner egyénre szabja, a hozzá járó gyerek személyiségéhez, tudásszintjéhez alkalmazza.
  • Egyéni elkészítő programokkal, melyek a különböző megmérettetések profi teljesítéséhez nyújtanak egyszemélyes felkészítést.
  • Szakértői programokkal, melyek a probléma azonosítása után egyéni módon és eszközkészlettel segítik a gyereket a fejlődésben.

Elérhetőségek


Üzenetküldés

Hírlevél feliratkozás


Hírlevél leiratkozás

Egyéni felvételi tréning


Egyéni gimnáziumi felvételi tréningjeink a meglévő ismeretek alkalmazásának képességét és a kreatív gondolkodást fejlesztik, pótolják a gyerek hiányzó ismeretanyagát és kialakítják a tesztírási rutint, mindenféle értelemben felkészítik a gyereket a megmérettetésre és a gimnáziumba való átlépésre.

Bezárás

Felvételi Levelező Tudás Tréning


Gimnáziumi felvételire felkészítő ONLINE LEVELEZŐ tréningjeink során egyedi felkészítést kapnak a gyerekek. A tréner minden esetben nekik szóló feladatokat ad, a javítást személyes jegyzetekkel és magyarázatokkal látja el. A gyerekek ugyanabból az anyagból dolgoznak, mint a személyes heti tréningen részt vevő társaik. Levelező tréningjeink az ismeretek alkalmazását és a velük történő kreatív gondolkodást segítik. Pótolják a sikeres felvételihez hiányzó ismeretanyagot.

Az ONLINE LEVELEZŐ rendszerbe bármikor be lehet csatlakozni.

Bezárás

Esélykiegyenlítő tréning SNI-s gyerekeknek


Esélykiegyenlítő egyéni, személyes találkozásokkal megvalósuló felvételi tréningünk egyedi módszertan és feladatbank segítségével biztosítja azoknak a gyerekeknek az esélykiegyenlítését, akiknek a gimnáziumi felvételi hivatalosan csak időkedvezményt és eszközhasználati lehetőséget ad, de ugyanazt a felvételit kell megírniuk, mint átlagos fejlődésmenetű évfolyamtársaiknak.

A BTMN diagnózisú gyerekek közül a tanulási nehézséggel küzdőket ezen a tréningen fogadjuk, a beilleszkedési és magatartási nehézség diagnózisú gyerekeket normál tréningre várjuk.

Az SNI (sajátos nevelési igényű) gyerekeket csak ezen a tréningen fogadjuk, elsősorban a BNO kódrendszer szerinti F81, F84, F90 diagnózissal rendelkező gyerekeket.

A felkészítés heti személyes találkozásokon alapul, általában 3-4 félévet vesz igénybe.

Bezárás

Nyári Intenzív Tréningek


Nyári Intenzív Tréningjeink jún.15-aug.30. között heti rendszerben biztosítják a gyerekeknek, hogy a szeptember újra csúcsformában kezdődhessen. A felvételire készülőknek kiemelt lehetőség egy-egy téma önálló feldolgozására.

Bezárás

Jobbagyféltekés Tanulásmódszertan


Egyedi fejlesztésű Jobbagyféltekés Tanulásmódszertan tréningünk az életkornak megfelelő alapképességekkel rendelkező gyerekeknek kínál hirtelen kiugrási lehetőséget a tanulásban, különösen ajánlott a gimnázium megkezdésekor.

Bezárás

Egyéb tréningek


Többféle tréninget kínálunk a szövegértéssel és fogalmazással bajlódóknak, a nyelvtan rendszerét nem ismerőknek, az érettségi előtt állóknak és azoknak, akik még nem tudják, hogy miért is menő a matek.

Bezárás

Gyógypedagógia


Fejlesztő- és gyógypedagógia részlegünk a különféle terápiákból egyénre szabottan összeállított programmal várja a gyerekeket. Igyekszünk megtűzdelni játékos, szórakoztató és figyelemfelkeltő elemekkel a foglalkozásokat, hogy azok ne csak hasznosak, hanem izgalmasak is legyenek.

Bezárás

Ingyenes felmérések


Felméréseket és szaktanácsadást biztosít társszervezetünk, a Képességforrás Egyesület az iskolába és a gimnáziumi felvételire készülőknek, illetve eltérő fejlődésmenetű (SNI-s, BTM-es, Asperger-szindrómás) gyerekeknek.

Bezárás